Karinthy Találkozás Egy Fiatalemberrel
July 17, 2024, 11:56 am- Nem akartam megismerni az életet... azt akartam, hogy az élet ismerjen meg engem... Igen, engem mindenki kinevetne, és te nem akartad, hogy miattam téged kinevessenek... De te tudod, nézz a szemembe, merj a szemembe nézni!... te tudod, hogy te vagy a nevetséges és kicsi... és hogy nekem van igazam... és hogy nem nevetséges, amit én mondok... te tudod, hogy nekem van igazam... te szegény... te kicsi... te senki... Merj a szemembe nézni... El kellett fordulnom; a helyzet ostoba és kínos volt. Ő lassan távolodott el tőlem, aztán nem nézett többé rám, lassan, gondolkodva indult meg... Percek múlva, halkan tudtam csak megszólalni: - Hová mész? Maradj... - suttogtam. De nem fordult már vissza. Csak a szavát hallottam még, távolról: - Emlékezz rá, hogy egyszer még, utoljára, találkoztál velem... És ha van még benned valami belőlem, mártsd be tolladat a lenyugvó nap tüzébe, s írd meg nekik... Találkozás egy fiatalemberrel. írd meg ezt a találkozást... és írd meg nekik, hogy hagytalak el, és hogy tűntem el, beleolvadva az alkonyodó égbe, ifjan, szépen és végtelenül szabadon, hogy ne lássalak többé... Ezeket nagyon messziről hallottam már, és a karcsú alak vékonyodott, elfolyt, felemelkedett.
Találkozás Egy Fiatalemberrel
Összefoglaló "Jókedvű voltam, sok mindent elfelejtettem, körülményesen meggyújtottam a szivarom, és nekivágtunk az Andrássy útnak. Én szép és drága feleségem mosolygott rám a fátyol alól, én szép kedvesem, aki, íme, szeretett, és megengedte, hogy szeressem. A fiatalemberrel a Duna-parton találkoztam, hat óra felé. Elment mellettünk, már alkonyodott akkor, nem vettem észre. Már húsz lépésnyire lehetett, mikor hátulról megpillantottam. Egyszerre elhallgattam, és zavart nyugtalanság fogott el. A karcsú derék egy rakodóhajó hátteréből vált ki élesen, de mégis, azt hiszem, a lépéseiről ismertem rá. Kicsit kopottak a ruhák. A kezében széles füzetet vitt. Tizennyolc vagy csak tizenhét éves talán... még haboztam, nem mertem elhinni... el akartam fordulni, de egyszerre éles nyilallás vonaglott át a szívemen, és utána oly heves dobogás fogta el, hogy meg kellett álljak. Egy mozdulatát láttam meg, amint a kezét felemelte, és maga elé tartotta, ó jaj, rettenetes, ez volt a kéz, még a vágást is megismertem rajta, amit a tornateremben... A feleségem csodálkozva nézett rám, és én hebegve mondtam: - Kérlek... várj rám... beszélnem kell ezzel a fiatalemberrel... És otthagytam őt és előresiettem.
Karinthy Frigyes (teljes nevén: Karinthy Frigyes Ernő, Budapest, 1887. június 25. – Siófok, 1938. augusztus 29. ) Magyar író, költő, műfordító. Karinthi Ada festő és illusztrátor öccse. Édesapja Karinthi József (1846–1921) művelt tisztviselő, a Magyar Filozófiai Társaság alapító tagja. Családneve eredetileg Kohn volt, amit 1874-ben magyarosított Karinthira. 1886. január 3-án evangélikus hitre tért át feleségével és négy leánygyermekével, Elzával, Adával, Gizivel és Emiliával együtt. Doleschall Sándor, a Deák téri német evangélikus egyház lelkésze keresztelte meg őket, akárcsak később született gyermekeiket, Mariskát, Mária Katalint, Frigyest és Józsefet. Édesanyja, Engel Karolina (1850–1895) halála után apjuk egyedül nevelte a hat életben maradt gyermeket. A Markó utcai főreál gimnáziumban végezte tanulmányait. 1898 és 1900 között kezdett írni: színműveket, kalandos történeteket, verses meséket, emellett naplót vezetett. Mintegy ezer versét, 10-15 nagyobb zsengéjét, iskolai bukása miatt apja elégette.