Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez (Verslemezés) - Verselemzes.Hu
July 4, 2024, 8:52 pmCsokonai Vitéz Mihály: A reményhez - Barbinek Péter (Vers mindenkinek) Főldiekkel játszó Égi tűnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál. A reményhez vers műfaja. Kertem nárcisokkal Végig űltetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal Fűszerezted azt. Gondolatim minden reggel, Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. Egy híjját esmértem Örömimnek még: Lilla szívét kértem; S megadá az ég. Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zőld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. Óh! csak Lillát hagytad volna Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. Karja közt a búkat Elfelejteném, S a gyöngykoszorúkat Nem irígyleném. Hagyj el, óh Reménység!
Remenyhez Verselemzes
Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez című versét az egyik legszebb magyar szerelmes versnek tartják. Szerintem nem véletlenül. Nekem is igen nagy kedvencem. Főldiekkel játszó Égi tűnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál. Kertem nárcisokkal Végig űltetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal Fűszerezted azt. Gondolatim minden reggel, Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. HETI VERS - Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez - ekultura.hu. Egy híjját esmértem Örömimnek még: Lilla szívét kértem; S megadá az ég. Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zőld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. Óh! csak Lillát hagytad volna Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem.
A Reményhez Vers Műfaja
Nyilván eddig is így volt ez, de szünet nélkül változom, és ezt a felismerést is a verseknek köszönhetem. Csokonai Vitéz Mihály (1773 – 1805), vagy ahogy tanárai nevezték: "poeta doctus", a magyar irdalom egyik legjelentősebb költője, aki kiváló ismeretekkel rendelkezett a magyar politika és irodalom terén. Stílusa a klasszicizmus és rokokó elemeit ötvözik, s aligha él ember ebben az országban, aki nem ismeri Lillát, Vajda Juliannát, Csokonai múzsáját, akit teljes odaadással szeretett. Nincs még egy olyan csaló ezen a világon, mint a remény. Hiszel valamiben, mert hinni szeretnél benne! Reméled, hogy ha minden jól megy, ha elég jó leszel, elég kitartóan dolgozol, elég erősen szeretsz, ha helyesen élsz, eszel, mozogsz, akkor kapsz is valamit cserébe. Mondjuk boldog és hosszú életet, ráadásul annak az oldalán, akit szeretsz. A valóság azonban néha szeret belekavarni a dolgokba. Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez. Nem tehet róla, egyszerűen csak ilyen a természete. Itt van példának okáért Csokonai, akinek, ha innen nézzük, nem jött össze: Lillát hozzáadták máshoz, dacára annak, mennyire szerették egymást, majd a költő mindössze 31 évesen hunyt el, tüdőgyulladásban.
Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgyis eltemet. Érzem: e kétségbe Volt erőm elhágy, Fáradt lelkem égbe, Testem főldbe vágy. Nékem már a rét hímetlen, A mező kisűlt, A zengő liget kietlen, A nap éjre dűlt. Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek!