Térd Oldalszalag Fájdalom

Esti Kornél Elemzés

Az Esti Kornél éneke versformája: a strófák terjedelme eltér, változó a sorok száma, nincs két egyforma versszak a műben. Ám a ritmikai formák variációi egymásra utalnak. Rímek: legtöbbször legalább két szótagú tiszta rímeket használ a költő. Van négy szótagos is, de más rímképlettel. Gyakori a belső rím és előfordul asszonánc is. Vannak rímtelen sorok is.

Esti Kornél 18. Fejezet Elemzés

A könyv történeteit Kornél mondja el, az elbeszélő pedig gyorsírással lejegyzi, illetve emlékezet alapján kiegészíti. A novellákból kitűnik, hogy Esti Kornél életformája az utazás, hiszen a novellák visszatérő helyszínei: vonat, szálloda, étterem. Az utazás-toposz jelentései között mindvégig ott rejlik az életút-értelem. Az élet nem folyamatszerűen, hanem viszonylagosan jelenik meg, az idegenség, a sehova se tartozás és az otthontalanság érzésével együtt. Mindez kapcsolatban áll azzal a személyiségfelfogással, amely szerint a személyiség szerepekből tevődik össze és hiányzik belőle a lélektani egység. A mű utolsó, Tizennyolcadik fejezete metonimikusan egy közönséges villamosutat mutat be, metaforikusán azonban az életútra vonatkozik. A fejezet elején a csecsemőkorra utaló szavakat olvasunk: "Orrom sötétbíborvolt, kezem szederjes, körmeim lilák". Az utazás tehát a születéssel veszi kezdetét. A villamos az egyén társadalmi beilleszkedési folyamatának metaforikus tere. Itt Esti megtapasztalja, hogy az élet nem egyéb, mint valóságos élet-halál harc.

Esti Kornél Éneke Elemzés

Második fejezet, melyben 1891. szeptember 1-jén a Vörös Ökörbe megy és ott megismerkedik az emberi társadalommal Erről a novelláról A szegény kisgyermek panaszai című Kosztolányi-kötet juthat eszünkbe: ugyanezt az élményt dolgozta fel Kosztolányi a verseskötet Az iskolában hatvanan vagyunk kezdetű darabjában. Megjelenik a gyermek mint szereplő, akárcsak a Kosztolányi-lírában. A gyermekkor ártatlan világa itt, a Kosztolányi-prózában is a teljességet jelképezi. A gyermek fájdalmai, örömei valódiak, mélyek, s az élet nagy élményei közé tartoznak. Mindaz, ami felnőttkorban az emberre vár, csalódást okoz: az ember rájön, hogy az élet megalkuvások sorozata, s nincs más út, csak a lehetőségek kényszerű tudomásulvétele. A felnőttkor hozta csalódások és keserűségek miatt kialakulhat egy homályos vísszavágyódás a gyerekkorba. A novella témája a hatéves Esti Kornél találkozása a "tömeggel", az emberi társadalommal, konkrétan az iskolakezdésről szól. A vérszegény, beteges kisfiút, Esti Kornélt édesanyja szeptember 1-jén elkíséri az iskolába.

Esti Kornel 18. Fejezet Elemzés

Mindez eszünkbe juttathatja, mennyire viszolygott a felnőtt író, Kosztolányi a politikai közszerepléstől. Végül a tanító talál neki helyet valahol középen. A tanító felnőtt, tőle lehet várni valami tanácsot, óvó gesztust. Esti Kornélnak a köszönése is irányát veszti, nem üdvözli senki: hiába köszönt illedelmesen, észre se vették. Egész életében végigkíséri ez az észrevétlenség: Az utolsó felolvasás című novellában is ilyen csoda nélkül hal meg, csak ő maga csodálja ezt a halált, és a villamosutazáskor is észrevétlen marad, csak egy a tömegből, s ezt az érzést nehezen viseli el. Nem több, nem szebb, nem jobb, nem érdemesebb, és ez egy teher neki, kolonc. Gyáva, ügyetlen ez a kisfiú, és ezt érzi magán, és tudja, hogy ő milyen gyámoltalan, szerencsétlen, együgyű és bugyuta. Megfogalmazódik benne, hogy őt nem szereti senki. A szeretetigény olyan gyermeki dolog: csak a család, az édesanya nyújt önzetlen, feltétlen szeretetet, mások nem. És ahogy az ember felnő, egyre több teher hárul rá és egyre kevesebb szeretetet kap.

Kosztolányi Dezső Esti Kornél Elemzés

Ezt a teóriát a főhős betegségére alapozhatjuk, illetve a következő kijelentésére: "balsejtelem fogott el, hogy nem térek többé haza". Az évszaktoposzok is hasonló jelentéssel bírhatnak; a novella ősszel játszódik, ami általában az elmúlás jelképe, melyet a meglepetésszerűen leeső hó, azaz a tél eljövetele, a halál pillanata követ. Az utolsó bekezdésben levont végkonklúzió miatt az egész történet példázattá válik; a szenvedés és boldogság kapcsolatának bemutató eszközévé. A történet narrátora maga a főszereplő, aki társalgópartnerének mesél el egy kötetlenül egy részletet a múltjából. Bár a mű első sorát a beszélgetőtárs narrálja, a főhős idézésével ( "figyelmeztetett Esti Kornél") egyértelművé válik, hogy minden további eszmefuttatás, gondolat és leírás a főszereplőtől származik, aki alapvetően múltbéli eseményeket mond el egyes szám első személyben, közvetlenül, baráti hangnemben. Narrátori szerepe ellenére sem tud mindent, ami azzal magyarázható, hogy az elbeszéltek saját életéből származnak, így csak saját perspektíváját ismeri, nem mindent tudó, magasabb rendű külső szemlélő.

A villamoson elfoglalt hely ugyanis többnyire a társadalomban kivívható és elfoglalható pozíciókkal azonosítható. Másrészt fontosak az egyénhez viszonyuló csoport reakciói: kiröhögik, gyűlölik, átgázolnak rajta, megszokják. Esti Kornél az egyén társadalomba való beilleszkedését kíméletlen és folyamatos harcnak látja. Ebben a küzdelemben az egyén véletlen szerencse, a szándékos helyezkedés és taktika által válhat sikeressé. Mindeközben pedig elszalasztja az életének azokat a kivételes pillanatait, amelyek valódi emberi kapcsolatok kialakulását eredményezhetnék. Két ellentétes értékrend feszül itt egymásnak: a társadalmi rang és a valódi, mély emberi kapcsolatok. Az előbbit Kornél küzdelemnek fogja fel, amelynek következményei az elidegenedés, elmagányosodás. Az igazán értékes kapcsolatot egy kék szemű nő és a vele való szemkontaktus jelképezi. Az élet tehát irgalmatlan küzdelem, a szépség és a boldogság pedig csak egy pillanat. Amire magtaláljuk a helyünket, kiharcoljuk a legjobbat, a villamos megérkezik a végállomáshoz, a halálhoz.

Már itt eszünkbe juthat, hogy maga Kosztolányi is gyenge fizikumú, sápadt, ideges, betegségre hajlamos gyerek volt. Tízéves koráig örökösen betegeskedett, neuraszténiás asztma gyötörte, naponta többször fuldoklási roham fogta el, s állandóan a haláltól rettegett. Apjától is félt. A novellában a felnőtt Kosztolányi gyerekképe jelenik meg. A gyerek kiszolgáltatott helyzetben levő kis lény, és nehéz dolgok történnek vele. El kell szakadnia édesanyjától és be kell illeszkednie az osztályközösségbe. Amikor édesanyja otthagyja, úgy érzi, milyen szörnyű az egyedüllét: a társtalanság, a magány megriasztja, kétségbeesik a gondolattól, hogy egyedül van a világon. Megérzi, hogy ez nem egyszeri elszakadás a mamájától, hogy most egyedül kell megállnia a helyét, egyedül neki, vége az óvásnak, a védésnek. Ezt nagyon végzetesnek éli meg. Visszahúzódik és a mamájára vár, hogy elvigye. Tele van szorongással és félelemmel. Minden mozdulata feszültséggel terhes: lopózkodik, földbe gyökerezett lábbal áll, a fal mellett oson, bujkál, lapul, bekukucskál a félig nyitott ajtón.
July 18, 2024, 12:55 am