Karóval Jöttél Nem Virággal
July 7, 2024, 2:31 pmPapp János színművész és Pokorny Lia rendszeresen együtt járják az erdőt, együtt túráznak. A kitűnő versmondó Papp János mindig megragadja az alkalmat és künn az erdőn elmond egy-egy verset. A napokban mi is beszámoltunk Babicsek Bernát tragikus haláláról, aki a tragédia előtt Pokorny Livála lépett föl utoljára a Centrál Színházban. A művésznő csütörtökön facebook oldalán így írt: "Kavargó érzelmek, gondolatok…de azt hiszem, helyettem ma Papp János barátom-kollégám-túratársam és József Attila tudják mindezt a legpontosabban kifejezni. Köszönöm nekik, hogy most ők szólalnak meg. " József Attila (KARÓVAL JÖTTÉL... (KARÓVAL JÖTTÉL...) - Respublika. ) Karóval jöttél, nem virággal, feleseltél a másvilággal, aranyat igértél nagy zsákkal anyádnak és most itt csücsülsz, mint fák tövén a bolondgomba (igy van rád, akinek van, gondja), be vagy zárva a Hét Toronyba és már sohasem menekülsz. Tejfoggal kőbe mért haraptál? Mért siettél, ha elmaradtál? Miért nem éjszaka álmodtál? Végre mi kellett volna, mondd? Magadat mindig kitakartad, sebedet mindig elvakartad, híres vagy, hogyha ezt akartad.
- József Attila: Karóval jöttél - Divatikon.hu
- József Attila: (KARÓVAL JÖTTÉL...) - Bús Balázs
- (KARÓVAL JÖTTÉL...) - Respublika
József Attila: Karóval Jöttél - Divatikon.Hu
JÓZSEF ATTILA: [KARÓVAL JÖTTÉL…] Karóval jöttél, nem virággal, feleseltél a másvilággal, aranyat igértél nagy zsákkal anyádnak és most itt csücsülsz, mint fák tövén a bolondgomba (igy van rád, akinek van, gondja), be vagy zárva a Hét Toronyba és már sohasem menekülsz. Tejfoggal kőbe mért haraptál? Mért siettél, ha elmaradtál? Miért nem éjszaka álmodtál? Végre mi kellett volna, mondd? Magadat mindig kitakartad, sebedet mindig elvakartad, híres vagy, hogyha ezt akartad. S hány hét a világ? Te bolond. Szerettél? Magához ki fűzött? Bujdokoltál? Vajjon ki űzött? Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd, se késed nincs, se kenyered. József Attila: (KARÓVAL JÖTTÉL...) - Bús Balázs. Be vagy a Hét Toronyba zárva, örülj, ha jut tüzelőfára, örülj, itt van egy puha párna, hajtsd le szépen a fejedet. (1937. október)
József Attila: (Karóval Jöttél...) - Bús Balázs
Ugyanakkor bizonyos emberek számára reménytelenek is. A vers zárlatában újra megjelenik a börtön-jelkép, a Hét Torony, azaz a bezártság, a kitörés lehetetlen volta véglegessé válik. (A Hét Torony egyébként Gárdonyi Géza regényéből lehet ismerős. ) Az utolsó sorok talán éppen azt jelentik, hogy az embernek le kell mondania a vágyairól, a teljességről, az önmegvalósításról, és megelégedni a legegyszerűbb mindennapi élettel, mert nagyon keveseknek jut ennél több vagy jobb. József Attila: Karóval jöttél - Divatikon.hu. Ez azonban a valódi életről való lemondást is jelenti. József Attila fájdalommal veszi tudomásul, hogy az értelmes emberi élet nem lehetséges a számára. Ez a vers tisztító hatású, katartikus hatású. Ezt a verset két másikkal szokták egybetartozónak tekinteni, ez a kettő a Talán eltűnök hirtelen és az Ime, hát megleltem hazámat. Az utolsó vershármasnak nevezi őket a szakirodalom, mivel József Attila három legutolsó verséről van szó. Mindhárom Balatonszárszón keletkezett, ahová nővérei magukhoz vették a beteg költőt a penziójukba, aki e három vers megírása után véget vetett az életének (bár vannak, akik szerint baleset történt, az utolsó versek és József Attila búcsúlevele inkább az öngyilkosság feltevését támasztják alá).
(Karóval Jöttél...) - Respublika
Mi készül itt e tenger ragyogásból? Ha lehúnyom is, süti a szemem, mi kívül izzott, belül a pupillán, itt izzít csak igazán, idebenn! A világ is csak vele fényesül, az örömtől, aminek neve sincsen. Mint vesztőhelyen, olyan vakító és olyan édes. Úgy igazi minden. a szemed takard el és úgy számolj el egész százig én meg a korlát mögött bújok el úgy, hogy csak a szívem látszik és onnan fogod tudni azt hogy én vagyok az egyetlen ember akivel jó lenne egyszer´ Karollak, vonlak s mégsem érlek el, Itt a fehér csönd, a fehér lepel. Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán, Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk, Állunk és várunk, csüggedt a kezünk A csókok és könnyek alkonyatán. Sikoltva, marva bukjék rám fejed S én tépem durván bársony-testedet. Nagyon is síma, illatos hajad, Zilálva, tépve verje arcomat. Fehér nyakad most nagyon is fehér, Vas-ujjaim közt fesse kékre vér. Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed: Megállt az élet, nincsen több sora, Nincs kínja, csókja, könnye, mámora, Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.
S hány hét a világ? Te bolond. Szerettél? Magához ki fűzött? Bujdokoltál? Vajjon ki űzött? Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd, se késed nincs, se kenyered. Be vagy a Hét Toronyba zárva, örülj, ha jut tüzelőfára, örülj, itt van egy puha párna, hajtsd le szépen a fejedet. 1937. október